Szemléletformálás

Mi is hiszünk benne, hogy a környezeti nevelésnek és a szemléletformálásnak alapvető szerepe van a világ környezeti problémáinak megoldásában, és ezt nem lehet elég korán elkezdeni. A hazai lakosság fogyasztói szokásainak pozitív irányba történő változtatása és környezettudatosságának növelése a mi céljaink között is szerepel.

Ennek jegyében álmodtuk meg az ország első zöld közösségi portálját, a GreenMania-t, melyet az Európai Unió támogatásával, a Közép-Magyarországi Operatív Program, Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) keretén belül sikerült megvalósítani.

Kampányaink keretében részt veszünk különféle rendezvényeken, ahol a látogatóinknak szórakoztató módon mutatjuk meg, hogyan segíthetnek bolygónk védelmében. 2010-ben egyedülálló foglalkoztató könyv kiadását is tervezzük, amely praktikus tennivalókat ad az olvasó kezébe. Sőt, nem is igazán könyv lesz, hanem egy kitéphető, szétszedhető, felragasztható, kihajtogatható kiadvány.

 

Szemléletformálást célzó projektjeink:


Greenmania, a közösségi portál

 

Tedd meg, tudd meg, oszd meg! kampány


Egy kampány a Budapest környéki természeti értékek megőrzéséért és a lakosság klímatudatosságának növeléséért.

A budapesti lakosság zöme nem is tudja, hogy szinte karnyújtásnyira tőle számos védett, fokozottan védett és a Natura 2000 hálózat hatálya alá tartozó terület van gazdag természeti értékekkel. A Pilis és Visegrádi-hegység, a Börzsöny és a Budai-hegység páratlan állat- és növényvilággal, geológiai kincsekkel rendelkezik, melyet aktív, egészséges pihenés (túrázás, kerékpározás) közben minden budapesti és környéki lakó felfedezhet.  Célunk, hogy az emberekkel együtt óvjuk meg ezeket a sérülékeny természeti értékeket. Nem szeretnénk kizárni ezekről a területekről a látogatókat, inkább felelősségteljes természetjárásra buzdítunk mindenkit. Mivel az nő igazán a szívünkhöz, amit is jól ismerünk, ezért fontosnak tartjuk ezen területek megismertetését.

Kampányunk további, hosszú távú célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, hiszen az ember okozta éghajlatváltozás és az üvegházhatású gázok növekvő mértékű kibocsátása jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést a természetre.

A kampány keretében 2010-ben a természeti értékek megismerésére ösztönző filmet forgatunk, Pesti Est különszámot készítünk, rendezvényeken és fesztiválokon veszünk részt, foglalkoztató könyvet készítünk.

Rendezvényeink pontos helyszíneit és idejét honlapunkon hamarosan közzétesszük!

A kampány az Európai Unió támogatásával valósul meg, a Közép-Magyarországi Operatív Program, 3.3.4/A ’Fenntartható életmódot és ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok ’keretén belül.


Greenborders, a magyar-szlovák határvidék online környezetvédelmi adatbázisa