Egyesületünk 2002 óta folyamatosan fejlődő és egyre sikeresebben működő, környezet-és természetvédelmi szervezet. Működésünk kezdetben csak Kelet-Magyarországra terjedt ki, mára azonban az egész Kárpát-medencében vannak állandó tevékenységeink, sőt, tagjaink dolgoztak már a Fülöp-szigeteken és Mongóliában is. A baráti társaság által alapított egyesület tagjai a kezdetekben szabadidejüket áldozták önkéntes munkákra hátrányos helyzetű és katasztrófa sújtotta területeken. A Sajó áradásakor részt vettünk az árvízi mentésben, de dolgoztunk vízimentők mellett a Bodrogon és a Hernádon is. Ahogy korábbi munkáinkból kifolyóan szakmai tapasztalatunk egyre nőtt, úgy kezdtünk bele nagyobb és komolyabb hazai és határon átnyúló projektekbe. Egyesületünk olyan környezetvédelmi projektek megvalósításával foglalkozik, melyek a lakosság környezettudatosságának növelését, környezeti szemléletformálást, a környezet állapotának javítását, a megújuló energiaforrásokról szóló ismeretek és technológiáinak terjesztését, az ökoturizmussal kapcsolatos fejlesztéseket, üzleti beruházások környezetvédelmi vizsgálatát, települési környezetvédelmi és fejlesztések és kapcsolódó programok megvalósítását, azaz a környezeti érdekekért való fellépést célozzák. Tevékenységünk ma már kiterjed a Kárpátok folyóvízi és ártéri rendszereinek védelmére, a veszélyeztetett élőhelyek és fajok megóvására, az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és a lakosság környezettudatosságának növelésére. Szervezetünk kiemelt céljai közé tartozik a környezetvédelemmel kapcsolatos kommunikáció és a társadalmi szerepvállalásban való részvétel erősítése. Munkánk során együttműködünk a természetvédelmi és vízügyi hatóságokkal, hazai és nemzetközi civil szervezetekkel, az üzleti élet képviselőivel, valamint a helyi lakossággal. További részleteket lásd a Partnerek menüpont alatt. Közhasznú tevékenységeink kiadásait természetes- és jogi személyek adományaiból, pályázati forrásokból, valamint gazdasági és szakmai tanácsadói tevékenységekből fedezzük. |
Almenük
Kik vagyunk? |